Tenerife 2006/2.

Pénteken 7:30-kor, teljesen magamtól ébredek, pedig a sokáig alvók közé tartozom. Abszolút kipihentnek érzem magam. Próbálok, de nem tudok már tovább aludni, így hát felkelek. M-t 9-kor ébresztem. Ma vastag, szürke felhőtakaró borítja az eget, de látni, hogy éppen oszladozik. A Teide kikukucskál a felhők közül, és tudom, hogy odafent, az ő országában kék az ég. Iszonyú vágyakozás fog el, hogy most rögtön fel akarok menni a kalderába. Már-már azon gondolkozunk, hogy most rögtön autót bérelünk és felmegyünk, de nem lenne észszerű, már túl késő van hozzá. 

Elindulunk a szállodánk feletti főutcán a Taoro Park felé, és onnan lemegyünk az óvárosba, ahol az utazási iroda is található, mert be akarunk fizetni a katamarános delfinlesre. Útközben újabb ismeretlen növényeket fedezek fel és sok szép faerkélyes házat is fotózok. 

Az utazási irodában megnézzük a többi programot is, még La Gomérán gondolkozunk, de nem igen maradna rá már idő a terveink mellett. A katamarán-kirándulás fejenként 43 Euróba kerül. Ezután egészen a Playa Jardinig, a széles, feketehomokos strandig sétálunk. Ahol először korom fekete ég alatt lövöm el az első lehangoló képeket, majd 5 percen belül kisüt a nap, és pillanatok alatt forróság lesz. Így már minden más színben játszik és törlöm az előző fotókat, újakat fényképezek.

Ideje tovább indulni. Ha szép idő marad, ma délután is strandolni vágyunk. Elindulunk felfelé a hosszú pálmafás úton, mely a kiszáradt Barranco de San Felipe mellett halad a Mercado, azaz a vásárcsarnok irányába. Már nagyon kíváncsi vagyok a piacra, de nagyot csalódok benne. Alul szupermarket és ruhaárusok, fent pár kis zöldséges található. Én arra számítottam, hogy egy hemzsegő, kofákkal teli élelmiszerpiacot találunk itt, ahol vehetünk halkülönlegességeket is. Pár perc alatt meg is nézünk mindent. Az egyik fenti zöldségesnél veszek lilahagymát, és ránk erőszakol egy hatalmas nagy mangót is, persze borsos áron. A csarnokban egyetlen pozitívum van, hogy hűvös a levegő, kint pedig már éget a nap. Ugyanazon a fenti főúton sétálunk haza, ahol ma reggel elindultunk. Ebédre otthonról hozott zacskós levest, joghurtot és a nagy Mangó felét fogyasztjuk el. 

Utána pedig máris indulunk a Martianez strandra. Ma jéghideg a víz, valószínűleg lecserélték az éjszaka, mert tisztábbnak is tűnik. Felhős az ég, nem süt ránk direkt a nap, 30 faktoros krémet használunk, mégis majdnem leégünk. A felhőkön át is érezni a nap erejét. Nem maradunk túl sokáig, olyan fel 5 körül indulunk haza, és útközben bevásárolunk az üzletközpontban. A Martianez üzletben meg lehet fagyni, olyan erős a légkondi. Zuhanyozás után rögtön nekiállunk a vacsorakészítésnek. Ma két hosszúkás formájú nagy halat vettünk, nem tudom a nevét, meg egy, egyetlen, kb. 50 centi hosszú polipkacsot. 

A halat úgy készítem el, mint a dorádát, a polipot darabokra vágva a fokhagymás olajban sütöm, ahogy a garnélákat is. A mai vacsi nem lesz a nyaralás csúcspontja, az biztos. A hal tele volt belül zsírcsomókkal, de legalább jó íze van, a polipot meg elrontottam valahogy. Már máskor is csináltam, de nem ilyen nagyot…a mostani ehetetlen kemény és rossz ízű lett, így teljes egészében a kukában landolt. Szerintem az egész, több száz szobás apartman komplexumban sem csinál senki így vacsorát, mint mi. Nálunk ráadásként még bűzlik is a szemetes, még befedve is, hogy az már szinte ciki, ha jön a takarítónő. Ma nem laktam jól. Sétálni készülünk, de nekiered az eső. Várunk, de nem áll el, hanem erősebben esik. Így tévét nézünk ma este. Csak jó 2 óra múlva marad abba az eső. Ma este is órákon át ég a szemem. Az az érzésem, hogy a nap készíti így ki, mert itt extrém erős a sugárzás, és nekem amúgy is nagyon fényérzékeny a szemem, még napszemüveggel is hunyorgok egész nap. Fáradtak vagyunk, már fél 11-kor lefekszünk. 

Reggel korán kell kelni, nevezetesen 7:30-kor (ez nekünk korán van), de én már egy órával korábban felébredek és kicsivel rá fel is kelek. Kinézek: tiszta az ég. Az udvarban valami ragadozó madár rikácsol, nehezen tud repülni, sérült lehet, héjának gondolom. 9-re kell felmenni a fenti útkereszteződésbe a buszhoz, ami elvisz minket a kirándulásra. Holland kísérő jön velünk, aki rengeteg hasznos információt mesél el, előbb angolul, majd németül, igen rossz kiejtéssel. De ez cseppet sem zavar. Nagyon kedves és segítőkész. Az csak a buszon derül ki, hogy a hajókirándulás előtt még megállunk a Costa Adeje egyik részén másfél órára. Az utazási irodában erről egy szót sem szóltak, de nem is baj, csak meglepődtünk. A busz pontosan indul, szuper modern, tiszta és légkondicionált, nem úgy, mint a reptéri transzfernél volt. Útközben felveszünk még pár utast. Ahogy az Autopiste Nortén megyünk, olyan mintha egy karzaton ülnénk, ahogy lelátunk az alattunk elterülő meredek partokra és az óceánra. Igen későn hajnalodik ma. Nem is értem, hiszem már majdnem tíz óra van, de még szürkeség honol a tájon és az óceán felett a távolban, libasorban úszó fehér és szürke passzátfelhők képe úgy tükröződik a hatalmas terjedelmű vízfelszínen, mintha az egy valóságos tükör lenne. Gyönyörű szép látvány. Kb. fél órával később, amikor La Lagunát elhagyva ráfordulunk a déli autópályára, ott hasonló látványban lehet részünk, de ehhez társul még az aranyszínű vízfelszín, melyet a későn felkelő nap fest be, és a távolban látni Gran Canaria körvonalait. Hogy hol van egy másik sziget, mindig abból lehet a legjobban megállapítani, hogy hol vannak felhők az égen, feltűnően egy csoportba összegyülekezve. Alattuk garantáltan ott áll egy hegyes sziget. Így látom először a felhőket és csak hosszan bámészkodás után, alattuk a másik sziget széleit. 

Megérkezünk a Costa Adejére, legalábbis a kísérő mindig így hívja. Tudomásom szerint az egész partszakaszt hívják így, és a térkép szerint, mi vagy Playa de las Americason, vagy Los Cristianosban landoltunk. Kitesznek a buszból egy nagy bevásárlóközpont előtt. Az idegenvezető elmondta még a buszban, hogy itt három ilyen hatalmas komplexum van, illetve egy nagy bolhapiac. Remek, ezért maradunk itt másfél órát, hogy üzleteket nézegessünk? A válasz, igen. Végigsétálunk a piac sorain, már nagyon meleg van. Elég olcsó a portéka: táska, táska, táska, cipő, táska, óra, táska, kb. ez a választék. Pontosan olyan az egész, mint a budapesti kínai piac. Nem veszünk semmit. A strand felé indulunk és út közben újabb érdekes növényekkel találkozunk, amiket még sehol sem láttam. 

A parthoz érve, felismerjük, hogy ez pontosan az a szakasz, ahol két évvel ezelőtt megálltunk egy kicsit fürdeni az egyik egész napos autós kirándulásunk során. Tovább sétálunk a parkosított rész felé. M. leül egy fa alá az árnyékba, nagyon rosszul viseli a meleget, én meg körbeszaladok a várszerű építmény körül, ki a sziklapartra és onnan vissza a parkon át M-hez. Mire visszaérek csurog rajtam a víz. Persze szinte szaladtam, mert nem szeretünk idegenben egymástól elkeveredni, így igyekeztem vissza hozzá. Útközben láttam sok zöld, szabadon élő papagájt is. 

El is repült az idő, indulni kell vissza a busz felé. Ez a város tele van olyan épületekkel, amilyeneket Dubairól szóló filmekben látni, soknak távolkeleti, indiai jellege van, de néha már annyira kacifántosak, tornyosak a paloták, elit szállodák, hogy azt gondolom Las Vegas koppintott mása ez itt. Nem mondom, hogy csúnya lenne, de más, az én szememnek túl mű itt minden. Világmárkás üzletek mellett haladva érkezünk vissza oda, ahol kitettek minket a buszból, és még marad negyed óránk bemenni a nagy üzletházba. Megnézünk egy sportboltot, majd a szupermarketben jégkrémet veszünk, és máris szállni kell fel a buszra. Innen rögtön a kikötőbe buszozunk, ahol négy nagy katamaránra osszák szét az utasokat, aszerint, hogy ki mire fizetett be. A mi hajónkat Freebird 2-nek hívják. Társa a Freebird 1, majdnem kétszer akkora. 

Szerencsére ponyva van kifeszítve a fedélzet felé, így nem kell tartanunk a leégéstől. Kihajózunk La Goméra irányába. Erős a hullámzás. Már maga a katamarán-hajózás is nagy élmény. A hajón lehet szendvicset enni, aminek állaga a gumihoz hasonlítható és üdítőt is lehet inni, ami szirupból készül, és rémes íze van. Mindezektől inkább megkíméljük magunkat és a fincsi otthon készített, paprikás szalámis szendvicseinket esszük.  A nyílt óceánon perzsel a nap, de a part felett korom fekete felhők úsznak. Jó ideig semmi érdekeset nem látunk La Gomérán kívül, majd csöng a hajó telefonja és irányt váltunk a másik két, a távolban álldogáló katamarán felé. Mikor odaérünk mi is arra a helyre, hamarosan feltűnnek a bálnák, melyekről eleinte azt gondoljuk, delfinek lennének, hiszen méretük és formájuk is igen hasonló. 

A gömbölyű orrú bálnák 3-8 méteresre nőnek és családokban élnek. Mi éppen egy 6-8 tagú ilyen bálnacsalád társaságát élvezhetjük, ami nem kis izgalmat okoz a hajó fedélzetén. Mindenki tolong a peremek felé, hogy felmászva oda, fényképezhessen. Én is számtalan képet készítek. Jó fél órán át maradunk itt és a bálnák sem úsznak el, folyamatosan az álló hajók között lebegnek. Nem úsznak. Az egyik nagy bálnának kicsinye van, és mindig szorosan egymás mellett úsznak. Hihetetlen nagy élmény számomra, hogy részem lehet ebben a látványban. Delfinnel nem sikerül találkoznunk. 

Innen elhajózunk egy meredek part elé, ahol olyan tiszta a víz, hogy tíz méterre is le lehet látni. A sziklafalban néhány barlang látható, ahol hippik laknak és a meredek part alatt, lent, kis, világos homokos strand húzódik, ahol pár nudista fürdőzik. Ezt a részt Spagetti partnak hívják – közlik velünk – és fél órás fürdésre van lehetőség. De elég távol vagyunk a parttól még, nekünk most nincs kedvünk bemenni a vízbe, hogy utána vizesen, sótól ragacsosan utazzunk haza. Közben megérkezik a fényképészlány is kis motorcsónakon, aki a beszálláskor mindenkit lefotózott. A képeket meg lehet venni, de mi nem kérjük, mert egyrészt nem is lett túl jó, másrészt nagyon sokat kérnek érte. Ezzel vége a hajókázásnak, visszatérünk a kikötőbe. A buszba utolsónak szállunk be és már nincs egymás melletti szabad hely, én a második sorban, M. meg egészen hátul talál egyet. Rossz, hogy nem tudjuk élményeinket útközben megbeszélni. 18 óra körül érünk haza. 

Lepakolunk és gyorsan felmegyünk a sarkon lévő autókölcsönzőhöz, ott béreltünk autót két évvel ezelőtt is. Nincs szabad autó, és először csak holnap 11 órától lesz. Az nekünk késő, akkor mi már javában kirándulni akarunk. Elindulunk hát másik kölcsönzőt nézni. Van belőlük elég, csak éppen a legtöbbjük már be van zárva. Aztán találunk egyet, ahol meg is egyezünk egy „tenerife-egyenautó” Citroen Saxoban, öt napra 100 Euróért és másnap reggel nyolcra odahozza a tulaj a szálloda elé. Szuper, ez így tökéletesen meg is felel. Előre kifizetjük az egész összeget. Hazafelé bevásárolunk. A mai vacsora párolt zöldségekből készül, amikhez a végén hozzáadom a főtt rizst és a sült garnélákat. Otthon is csináltam már gyakrabban ilyet, de friss rákokkal sokkal jobb íze van, mint mélyfagyasztottal. Nagyon finom lett. Megbeszéljük a holnapi programot és tévézünk. Fel akarjuk vágni szeletekre az otthonról hozott szalámit, de az valahogy nem élte túl az utazást, megpuhult és förtelmes szaga van. Fájó szívvel, de ki kell dobnunk. Holnap nincs mit a szendvicsbe pakolni, a kis rúd elég lett volna pedig az egész hétre.