2010. szeptember 3., péntek

Oberammergau - Túra a Laber hegyre

2008. július 30.

Ma szabadnapunk volt és kihasználtuk az alkalmat egy egész napos kirándulásra. 
Reggel szépen komótosan készülődtünk és 9-kor indultunk el a kb. 90 km-re lévő Oberammergauba. Ez a szépséges kis falu Garmisch-Partenkirchen közelében fekszik. Már gyakran jártunk itt. 

A legendás "Piroskás ház".
Kb. 1 óra alatt értünk oda, az út 3/4 része autópálya. Azért választottuk ma ezt a helyet, mert a közeli hegyek nem olyan magasak, csak 1600 m körüliek, ezeket pár óra alatt meg lehet mászni különösebb megerőltetés nélkül, mert a kiinduló pont már eleve 800 méteren fekszik. 


Laber nevű hegyre mentünk fel ma, ahova visz fel kis felvonó is, de mi gyalog mentünk, ami az elvárásainkhoz képest mégiscsak igen megeröltető, meredek túra volt, 800 m szintkülönbséggel. 


Fent a hegyen a pihenőhelyen ittunk üdítőt és ettünk virslit, majd továbbvándoroltunk az Ettaler Mandl nevű hegyre és onnan pedig ismét le a kiindulóponthoz. Innen szépen rá lehetett látni az ettáli kolostorra. 


Útközben pedig sok, hatalmas méretű gombát láttunk, az egyik kb. 20 cm átmérőjű volt. 


Összesen hat óra hosszát voltunk úton és nagyon tűzött a nap, kicsit le is égtünk. 


A vége felé már beborult és nagyon dörgött az ég. Szerencsénkre csak akkor kezdett el esni, amikor elértük a parkolóban az autót. Ezután jött a nap csúcspontja, és fáradozásaink jutalma: a világ legfinomabb olasz fagylaltja Oberammergauban. A fagyist tavaly fedeztük fel és ha ma nem másztunk volna hegyet, akkor is lementünk volna csak a fagyi kedvéérrt, mert annyira finom. Egy gombóc akkora, mint normálisan kettő. Szóval a három gombócomat fél óráig ettem, de a végén kifogott rajtam. Párom Amarena-kelyhet rendelt, az is hatalmas és nagyon finom volt.


Olyan koszosan jöttünk haza, mint a dagonyás disznók, mert az erdőben mindenütt bokáig ért a sár és alig bírtunk benne menetelni. Itthon beestem a kádba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Fontos adatvédelmi információ!!! Kérlek olvasd el!!!

Kedves Követő! Minden hozzászólásnak örülök és megpróbálok, amennyire időm engedi, válaszolni is mindegyikre. Gyűlölködő, politikai tartalmú vagy reklámcélt szolgáló hozzásólások, vagy amelyek egyáltalán nem tartoznak a témához vagy a blogba, automatikusan törlésre kerülnek.

Az EU Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) szerint fel kell hívjam a figyelmét a megjegyzést hátrahagyó személyeknek, hogy aki itt megjegyzést hagy hátra, az annak nyilvánosságra tételével elismeri, hogy tudomásul vette, és egyetért vele, hogy adatai ezen a weboldalon (a Google és Blogger által) tárolásra és feldolgozásra kerülnek. Lásd: főcím: Felvilágosítás adatvédelmi irányelvekről