Mauritius - vége

2007. március 2. tizenkettedik nap, péntek

Ma szívesen aludnánk tovább, de fel kell kelni 7:40-kor, mert fél 9-re jönnek az autóért. Reggeli a teraszon...és mit ad isten, süt a nap. Egy heti sötétség után, szinte el sem hiszem ezt. Elég undok egy dolog ez, mert most már nincs autónk, hova is mehetnénk. Ez az első nap, hogy az óceán is nyugodtabb lett és kezd hasonlítani két héttel ezelőtti önmagához. Minden tökéletes lenne, ha nem látnánk a kertben a pusztítás sminkelhetetlen nyomait. Szerdán érdeklődtünk egy hajókirándulás után, de azt mondták, hogy a héten nem indul semmi. Mégis ma kellemes meglepetés ér, mikor a recepciótól átkiabál valaki az udvaron, hogy telefonunk van. Az id. vez. az, és azt mondja, hogy mégis lesz holnap hajókirándulás. Fél óra múlva itt is van a pénzt beszedni és egyúttal odaadja a hazautazásunk adatait tartalmazó lapot is. Hát azt hiszem, majd lehidalok, amikor látom, hogy éjjel 2:30-kor jönnek értünk, amikor a gép csak 7-kor száll fel, a reptér meg csak egy órányira van innen. Fel nem foghatom, miért kell nekem a reptéren éjszakáznom. Az autókölcsönzős meg nem jön. Elfelejtettek minket. Az id. vez. telefonál és fél 11-ig itt kell ücsörögnünk, mire jönnek az autóért. Hehe, potyázhattunk volna még egy napot. Ezután elmegyünk sétálni, és a helyi szuvenírárusokat megnézegetni. Éget a nap, de fura érzés is ez most. Erősen felidézi bennem a nyaralásunk kezdetét. Ez olyan, mint egy "keretes vers": ugyanúgy kezdődik és végződik. A keret közti részt pedig kiradírozták. Arra alig emlékszem. Szóval olya, mintha csak négy napot nyaraltunk volna összesen. A szupermarket büféjénél eszünk zöldséges tésztát, ezzel az ebéd el is van intézve. Jó kiadós adag. Ezután egész délután strandolunk, úszunk, snorklizunk (nem sokat látni) és napozunk.

Estefelé M. kipróbálja a kajakot (életében először, én nem merem, mert félek, hogy nem tudok visszaevezni). Én utána úszom. Meglepődünk, hogy kb. két úra alatt mennyire visszahúzódott az óceán, ahol a snorklizásnál két méternél mélyebb volt a víz, ott most állok. És tiszta, átlátszó! A vihar óta átalakult a part. Új buckák nőttek ki a semmiből, és ilyen hordalékhegyeken rengeteg kagylót, azaz inkább csigákat lehet találni, sokkal nagyobbakat, mint azelőtt és sokkal színben gazdagabbakat is. Ma extrém sokat gyűjtök össze, egy egész másfél literes vizes flakon (levágott tetővel) megtelt. 6-ig strandolunk, zuhanyozunk, majd a parton sorakozó székekből nézzük a naplementét. Most van először az az érzésem, hogy tényleg nyaralok. Hideget vacsizunk és sörözünk a teraszon.

Az alsó volt a miénk:

2007. március 3. tizenharmadik nap, szombat

A tegnapi szép nap után, egy varázslatos napra számítunk ma, végre láthatunk a hajóról majd igazi szép helyeket, ahol lehet snorklizni. Igen ám, de be van borulva. Fél 10-kor jönnek értünk kisbusszal és a közeli öbölben (Grand Riviére Noire, azaz a Black River torkolatánál)lévő kikötőből indulunk a közepes katamaránnal, melyen kb. 20-an vagyunk. Csepereg az eső. Előbb kihajózunk a nyílt óceánra, delfineket lesni, de azoknak nyomuk sincs, csak a rengeteg vízen úszó fatörzset, faleveleket és egyéb, a vihar által összehordott dolgokat látjuk. Rendszeresen szolgálnak fel innivalót, és rágcsálnivalót is. Később egy helyen (újra a zátony mögött) lehorgonyozunk, itt lehet fél órát snorklizni, de nem éri meg bemenni a vízbe, mert olyan zavaros és az eső is esik már, a szürkeségben nem sokat látni.

Aztán felszolgálják az ebédet, azaz svédasztal van, rengeteg finomsággal. Hamarosan újra megállunk a kis, hoszzúkás Bénitiers szigetecske előtt (Le Morne közelében), ahol a képeslapokról ismert koralltömb, hatalmas gombafejként áll ki a vízből. Teli hassal snorklizás a program. Hát elég kellemetlen. Itt már tisztább a víz, de hol van azoktól a képeslapokon látott paradicsombéli színektől? Itt sokáig maradunk, majd még egyszer kimegyünk a nyílt vízre. Közben szakad az eső és éjsötét van. A hajón jó a hangulat, söröcske, rumocska, és a hetvenes évek diszkózenéje. Kezd összeismerkedni a társaság is. Erre filmszakadás, egyszer csak kikötünk és vége. Fél 3-kor. Ez lenne egy egész napos program? Vagy csak a rossz idő az oka. Nos, hogy megérte a 60 Eurót, abban nem vagyok biztos. Otthon rögtön kiúszunk snorklizni. Most elég tiszta a víz, de valahogy nagyon lehűlt. Egy órát vagyunk bent, de fázva jövünk ki. A levegő is lehűlt. Hát ennyi lett volna? Csak tegnap volt szép idő? Utána a medencében melegszünk fel, ami az óceán után forrónak hat. Zuhanyozunk, vacsi zacsis leves és hideg kaja. Teraszon ülünk és esik az eső. Egész este a kagylóimat csoportosítgatom.

2007. március 4. tizennegyedik, utolsó nap, vasárnap

Fél 9-kor ébredünk, teljesen magunktól, pedig már hosszabb alvást kívántunk. Reggeli után elmegyünk a szupermarketbe pár apróságot venni, utána pedig vagy másfél órán át snorklizunk. Ma tisztább a víz, de még messze van a tökéletestől. Félig napos, félig felhős idő van. Nagyon kimerülünk, mert erős áramlat van ma, ami a zátony nyitott része felé akar sodorni, néha teljes erőből kell úszni, hogy valamicskét előrejussunk. Alig bírunk kijönni. Elterülök, mint a partra vetett hal. Ebédelünk, pakolászok. Utálok pakolni, ezért nem egy darabban csinálom, mert az elveszi minden kedvem, hanem minden fél órában pakolok egy kicsit. Nagy bajban vagyunk, mert a csigakollekcióm a legnagyobb szelektálás ellenére is kicsit sokra sikeredett. Két hosszúkás, kemény chipses henger, egy bazi nagy konzervdoboz, egy ropis doboz, két mogyorós konzerves doboz és még egy nagy zacskó van tele. Ezeket mind el kell tüntetni a bőröndben. Ja, meg a másfél literes vizes palackot kifelejtettem, amit beletömtem szinte 1 centinél kisebb csigákkal. Nem bírok elszakadni tőlük. Meg egy csomó embernek ígértem otthon, hogy készítek nekik is dekoüveget. Nekünk már van egy pár, ajánlom mindenkinek, a szoba szép díszévé válik egy négyszögletes vagy ovális üvegedénybe elrendezni a kagylókat és kitenni a polcra.

Délután már nem fürdünk többet, meg kell száradjanak a vizicipők és minden más addig, míg még süt a nap. 6-kor elindulunk, ugyanúgy, mint az első napon, végigsétálni a parton, és naplementét nézni (ami ma nincs látványos, mert beborult az ég). Vacsora után még egyszer hazatelefonálunk, bepakolunk és fél 10-kor lefekszünk. Sikerül is két órát aludni, ami több a semminél.

2007. március 5. hétfő - hazautazás

01:20-kor ébreszt a telefonom ébresztője. Kényelmesen készülődünk, de elrepül az idő és percre pontosan jönnek is értünk. Villámlik és szakad az eső, csak rimánkodok, hogy nehogy megint felkötözzék a csomagokat a kocsi tetejére. Ami érdekes, hogy eddig az egész vihar idején egyetlen egyszer sem villámlott, ezért ez ma újdonság itt nekünk. A csomagokat a kisbusz hátsójába tömik, kezet rázunk a biztonsági őrrel, akivel már egész jól összebarátkoztunk. Mire ő azzal búcsúzik: see you again the next time. Nem tudom, mire gondol, hogy mostantól minden évben idejövünk? Beszállunk a buszba, még vacakolnak, én pedig nézem a teraszunkat, a letarolt udvart, a sötét óceánt és kicsordul a könnyem. Életem első nyaralása ez, ami nem sikerült, pedig már vagy 20 helyen jártam. Miért pont ez az exotikus út sült el így? Annyira fáj. Csak az vígasztal, hogy be van már fizetve a fanatikus szerelemmel imádott Görögországomba a szeptemberi út. Az majd kárpótol talán egy kicsit.

De még nem értek véget megpróbáltatásaink, ugyanis akik gazdagok, és 4-5 csillagos szállodákban laknak, azok alhatnak két órával tovább, őket vesszük fel utoljára. A buszba 8 ember fér el. Hat másik miatt buszozzuk körbe a fél szigetet. Hát menten gutaütést kapok. Dél felé megyünk, Le Morne felé. Iszonyatos mennyiség? víz áll az utakon, ekkora még a vihar után sem volt. Mikor elérjük Le Morne után Baie du Cap fjordszerű öblét, ott már gyanítom, hogy itt gondok lesznek, mert mikor autóval jártunk itt, akkor is nagy víz volt a folyót és az öblöt elválasztó lapos kőhídon. Legalább 40 centi mély víz van ott és a barna vízű folyó sebesen hömpölyög az út felett. Na erre már sofőrünk sem vállalkozik. Megáll és nézi a vizet. Vajon a csodára vár? Nem. Hanem a hátunk mögött feltűnő teherautóra. Amikor az mellénk ér, a két sofőr beszél valamit egymással, aztán áthajt a teherautó és a túloldalon megvár minket. Valószínűleg vész esetén átvontatott volna. Bel Omreán felvesszük az idősebb házaspárt, akikkel a hajókiránduláson ismerkedtünk meg. Innentől már olyan egyhangú az út, hogy lekókadó fejjel alszom, ugyanis a háttámla csak hátközépig ér. 3/4 5-kor megérkezünk a reptérre. Itt is megy a cirkuszolás ezerrel a folyadékok körül. Hát kidobjuk itókáinkat.

A váróban elvásárolom a Duty Freeben a megmaradt 1500 Rupiánkat, két üveg rumot veszek, meg egy stangli cigarettát M-nek. Fergeteges napfelkelte van. Ismét a keret jut eszembe. Mikor jöttünk, akkor is ilyen volt, de közben egyszer sem. A sziget csúnyán becsapott minket. Csak húzta a mézes madzagot az orrunk előtt, de mégis eldugdosta szépségeit előlünk. Üresség van bennem. Olyan, mintha itt sem jártam volna. Hiányzik 8 nap, egyszerűen azokról nincs emlék a fejemben. Mauritius régi álom volt, és távoli álom is marad.

A repülés valahogy sokkal elviselhetetlenebb, mint idejövet. Végtelen hosszúnak tűnik az idő, a személyzet viháncoló fiatalokból áll, barátságtalanok és alig kapunk inni. Az étel is rosszabb. Néha elszundítok. A klímaberendezés eszelősen megy, iszonyatosan hideg van, mindenki betakarja magát, de az nem segít. Állandóan tüsszögök és egész úton fújom az orrom, pedig tegnapra már teljesen elmúlóban volt a megfázásom. A Seychelle-szigetek közelében légörvénybe kerülünk, ahol nem csak rázkódik a gép (ami nem zavarna), hanem időnként megzuhan egy jó pár métert. Ilyenkor majd összecsinálom magam. Aztán már simán repülünk. Először a Vörös-tenger felett lehet csak kilátni.

Látni Afrika partjait, a végtelen sivatagot és amire felhívják a figyelmünket: Kairo mellett a három piramist! Kréta hegyei vastagon hóval fedettek. Látom kedvenc görög üdülőhelyemet: Tolót, a Rio-Antirio hidat, a szeretett földrészt, melynek szinte minden szegletét felismerem az égből. Aztán alszom.

Hát hazaértünk. Mit is mondhatnék? Mauritius csodaszép, még viharral is. A sors kifogott rajtunk, mi rossz időben jártunk ott, de ettől még tetszett a sziget. Szomorú vagyok a nem látottak miatt. Nem hiszem, hogy még egyszer visszatérnénk. Bennem minden nyaralás feledhetetlen mély nyomot hagy. Az időnek, és csakis az időnek köszönhetően Mauritiusból semmi sem maradt. (Akkor, de most, amikor ezt a blogbeírást írom, nagyon is elevenen él minden, és a viszautazásra is van reményünk. Bár csak Mauritiusért nem mennénk vissza, de a szomszédos Re Union szigetével párosítva talán.) Sem hangulat, sem képek a fejemben. Csak az első nap rengeteg színes növényét látom magam előtt. Ennyi. Nagy kár.

Végezetül pár fotó még: