Mexikó - első két nap

1. nap, 2009. november 5.

Eljött az egy évig izgalommal várt időpont. Hajnali 3-kor kell felkelnünk és mivel csak éjfélkor tudtam elaludni az izgatottságtól, csak 3 órás alvás van mögöttem. Az odautazásról nem akarok regényt írni, pár apróságot leszámítva minden rendben zajlik, az öreg Boeing gép kényelmetlen, a személyzet viszont nagyon kedves és a kiszolgálás perfekt. A 11 és fél órás út eltelik valahogy. Végre landolunk Cancun repterén. Párás hőség fogad. Három formanyomtatványt kell kitölteni (egyet a vámosoknak, hogy nincs elvámolni valónk; egyet, hogy nincs sertésinfluenzánk :D - azaz arra utaló tünetünk - és egyet a beutazáshoz és tartózkodáshoz). A repülőből kiszállva rögtön ellenőrzik az útleveleket, az enyémmel gond van. Harmadik alkalom ez, hogy nem fogják fel, mi az a két piros színű beragasztott lap (a rég lejárt német munkavállalási engedélyem) az útlevélben, folyton azt hiszik, hogy ez valami tiltás. Hosszú magyarázkodásba telik, mire továbbengednek (már jó lenne új útlevelet csináltatnom). :) A csomagok mind megjönnek. Kifelé menet is átvilágítják őket, majd egy (a szerencsejátékokból ismert) gombra kell nyomni, ha az piros, akkor kipakoltatnak, ha zöld, mehetsz. Ezúttal szerencsénk van, de V-knek ki kell pakolniuk. Persze megvárjuk őket. Semmit nem vesznek el, és semmit sem kifogásolnak.

Az autókölcsönzős alkalmazottja a nevünkkel feliratozott táblával vár a reptér előtt. Kisbusszal visznek a közeli kölcsönzőhöz, a két autót hamar megkapjuk (az egyik kisebb kategóriás, mint kértük), a papírmunka kicsit tovább tart, külön kérjük az igazolást (engedélyt) arról, hogy Belize és Guatemala államokba is átmehetünk az autóval. Mi egy Chevrolet Aveo-t kapunk (nagy, kényelmes autó), V-ék pedig egy öreg Nissan Tsuru-t. Itt kezdenek csípni az első szúnyogok, amiket viszont kezdetben muslicának nézek méretük alapján. Már sötétedik, mire elindulunk a hotelt keresni és valamiért állandóan azt hisszük, hogy rossz felé megyünk, pedig a jó úton haladunk. Az autó tele van ezekkel a parányi szúnyogokkal, mindkét felkaromra kapok vagy 30-40 csípést, mire kiszállunk a szálloda előtt, fel vannak dagadva a karjaim. (A szállodát könnyű volt megtalálni, mert csak egyenesen kellett menni.) A recepciós meg is kérdezi, mi bajom van. Mondom, hogy a moszkítók, csodálkozik, őket nem csípik. A szálloda, szép, színvonalas, van a portánál két számítógép ingyen internettel. A szobánk viszont a forgalmas belvárosi főútra néz, ezért zajos. Lezuhanyozunk és veszünk a szemközti boltban innivalót. Brutálisan fáradtak vagyunk, jó 30 órája vagyunk talpon és itt most este 8 óra van, így hát egy jó hosszú alvás reményében le is fekszünk.

Egyedül M. alussza végig az éjszakát, én nem bírok aludni, mert annyira ideges vagyok, hogy fáj a gyomrom és minden fél órában rohanok a wc-re. Ez sajnos az első napon nálam tipikus és normális, mindenen előre parázok.

2. nap, 2009. november 6.

Minél jobban akarok aludni, annál inkább nem megy, így fél 5-kor felkelek és elkezdek naplót írni. Ekkor kopognak az ajtón. V-ék azok, nem bírnak aludni és most voltak úszni a medencében. :) Megbeszéljük, hogy 7-kor találkozunk és megyünk majd együtt reggelizni.

Az étkező nagyon elegáns, más emberek ingben ülnek ott, míg mi sortban. A reggelinél négy féle közül lehet válsztani (francia, német, amerikai és mexikói). Előétel gyümölcs, a többi pedig a választott országra jellemző étel. Már reggeli előtt elkezdett szakadni az eső és ez nem hogy enyhülne, hanem inkább erősödik. Végül eláll, és ekkor bepakolunk az autóba és elindulunk. Megkezdjük a körutazásunkat. Elsőként egy nagy bevásárlóközpontba (Walmart) térünk be és veszünk jó pár dolgot, amire szükségünk lehet (élelmiszert és innivalót). Az áruház nagyon erősen klimatizált, tiszta, modern és minden van benne. Majd az amúgy is útba eső autókölcsönzőhöz megyünk vissza, hogy elcseréljék V-ék autóját az ígért kategóriára és egy modernebb autóra. Sajnos egy órát várni kell, mert még takarítják az autót. Majd megkapják az ígért Dodge Attitude-ot. Ezzel ők is nagyon elégedettek, mint mi a Cheviel.

Mire elindulunk az úton Akumal felé, ismét esni kezd az eső, majd később úgy szakad, hogy az ablaktörlő nem győzi és semmit sem látunk az útból. U. remek ötlete volt, hogy elhozza a rádió adóvevőket, melyek 3 km-es távolságig sugároznak, így útközben tudunk konzultálni, ha valami fontos megbeszélni való van. Gyerekkoromban mindig nagyon szerettem volna „walky-talky-t”, így most kiélem gyerekkori frusztrációmat és állandón hívom őket. Eleinte jókat nevetünk. Ha rendőrt látunk, bedugjuk a készüléket az ülés alá.

Az eső és szél ellenére is meleg a levegő, olyan, mint Mauritiuson is volt, a növényzet is hasonló az ottanihoz. Az utat mindkét oldalról bozótdzsungel veszi körül. Az út jó minőségű, nincs nagy forgalom és a beígért tope-k (fekvőrendőrök) sincsenek olyan sűrűn és nem is annyira zavarók. Sajnos a tervezett programunkon (Tulum) változtatni kell az időjárás miatt. Fedett térben való programot kell kitalálni.

A hotelt könnyen megtaláljuk. Itt 3 napot leszünk egy helyben. Teljesen elalélok tőle, mi még sosem voltunk ilyen elegáns all inclusiv helyen. Több négyzetkilométeres gyönyörű parkban áll a hetven darab két emeletes ház és kb. száz egyedi bungalló. A recepció és étkező pedig egy hatalmas nagy, vesszőfedeles, maya építészeti stílusban épült csarnokban található. Becsekkolunk, de sajnos nem lehet ilyen korán még a szobába menni, így eldöntjük, hogy a legközelebbi, és zárt tetejű cenotét nézzük meg addig. Ez pont a szálloda területével szemközt, az autósztráda másik oldalán helyezkedik el, kicsit mélyebben a dzsungelben. Megkérdezzük a recepcióst, hogyan jutunk oda a legkönnyebben, mire minden kérdezésünk nélkül hív egy taxit nekünk a szálloda költségére. A taxis viszont a végén nem fogadja el a szállodás adta bónt, és mivel angolul sem beszél, irtózatos szitkozódások közepette dob ki minket az autójából. Együtt megyünk be a cenote recepciós pultjához és ott tisztázódik, hogy a taxisnak kötelessége volt minket ingyen idehozni. Ő szitkozódva megy el. Valószínűleg még új lehetett errefelé.

A Cenote Aktun Chen-nél vagyunk. Vad dzsungel ölel minket körül, ezernyi szúnyoggal. Ömlik az eső. A Cenote egy parkban van, ahol lehet canopy-zni is (drótkötélpályán „csúszkálni”), egy mini állatkertet; egy száraz cseppkőbarlangot megnézni, vagy a vizes barlangban snorklizni. Minden program ára 20 USD körül mozog. Nem írom most ide az árakat, mert ezeket a beszámolóm végén extra, egy táblázatba csoportosítom. Mi csak a vizes cenotéra veszünk jegyet. Felszámolják az internetes oldalról kinyomtatott 15%-os kedvezménybónt is.

A bejártnál üldögél egy szétázott, pórázra kötött kismajom, V. odamegy hozzá, az pedig a nyakába ugrik és olyan szorosan öleli, hogy nem tudjuk levenni róla, csak a recepciósok, de azok is csak nagy nehezen.

A bejárattól dzsippel visznek el a cenotéig, ami még pár km-re van a dzsungelben. Ahova érkezünk, ott vannak rendes, tiszta wc-k, öltöző kabinok és zárható szekrények. Kapunk kulcsot a szekrényekhez és kötelező mentőövet is. Egy vezetővel megyünk mi négyen és egy másik fiatal pár a barlanghoz. Közben felzabálnak a szúnyogok. A barlang lenyűgöző, a víz alatt, felfelé álló és a mennyezetről lefelé lógó cseppkövek díszítik. A víz színe azúrkékes, máskor zöldes fényben úszik, de kristálytiszta és átlátszó, a beígért 26 fokos vízhőmérséklet viszont maximum 20 fokos lehet.

Előbb a vezető sráccal snorklizzuk körbe a barlang hátsó részeit, ahova mi nem mehetünk vissza, majd egyedül hagy minket és kedvünkre úszkálhatunk az elülső részben. Sajnos nem sokáig bírjuk a víz hidegét és viszonylag hamar kimegyünk és felöltözünk. Azonnal bekenjük magukat Authannal, ami jól véd a szúnyogoktól, de ha valahol egy kis bőrfelület kimarad, ott azonnal összecsípnek. A dzsip visszavisz a bejárathoz, itt még megnézzük a ketrecekbe zárt kígyókat és a cenote személyzete fuvaroz minket (ingyen) vissza a szállodába, ahol már kész a szobánk.

A hotel nekünk giga-mega-luxus, nem bírunk betelni a sok benyomással. Aki ilyenekhez van szokva, annak valószínűleg csak középosztálybeli. A recepció csarnokától gumikerekes kisvasúttal visznek minket és a csomagjainkat a kb. 3-400 méterre lévő házunkig, amiben 8 vagy 12 szoba van.

A szobánk csupa luxus, és egyedi berendezésű. Nekünk királyi lakosztálynak számít. Életünkben először hajtogatott törölközőből készül állatfigurával az ágyon.

A kert hatalmas, gondozott és teli van színes, éneklő madarakkal, egyéb állatokkal. Zuhanyozunk és végigsétáljuk a nagy, kanyargós medence környékét. Gyönyörű az építési stílus és a személyzet nagyon kedves. Előbb eszünk apróságot a snackbárban, mert a vacsoráig már nem bírjuk ki éhen, majd elsétálunk az étkezőig, ahol egy koktélos pult fogad négy féle gyümölccsel. A kiválasztott gyümölcsöt leturmixolják és tequilával öntik fel. Finom a koktél nagyon. A kiszolgálás perfekt és előkelő. A büfé egy külön nagy csarnokban van, legalább 50 méter hosszúságban állnak az ezerféle étellel megrakott asztalok egymás mellett. Mégis nehéz választani, mert sok ételt nem szeretek, a többiek meg túl egyszerűek. Több féle filézett halat próbálok ki, mert a halban sosem csalódhatok. Minden finom. Folyamatosan szolgálják fel a borokat, italokat – azok nem önkiszolgálósak, de ugyanúgy benne vannak az all inclusive-ban. Uraságnak érezzük magunkat és nagyon élvezzük a vacsorát, ahol degeszre esszük magunkat. Már nagyon fáradtak vagyunk, de nem kellene korán lefeküdni, mert különben sosem állunk át a megszokott ritmusunkra és megint hajnali 5-kor fogunk felébredni. V-éket ez nem érdekli és mennek is lefeküdni, mi kihúzzuk fél 9-ig. Nagyon jót alszunk itt. A kezdeti idegességem el is szállt.