Tenerife 2004/4.

Reggelente már tüsszögésre ébredek. Igazából csodálkozom is azon, hogy még nem fáztam meg. Lám, ma reggel vakító napsütés fogad. Szomorkás a hangulatunk. Ezt az időt kívántam a Teresitas strandhoz, nekünk meg itt még egy normális strandunk sincs. Elindulunk egy délelőtti sétára, azzal a tervvel, hogy ebéd után majd kigyalogolunk a Playa Jardin-ra, ott fogunk fürdeni. Ilyen szép, éles színek még nem voltak Puertóban, mint ma. Nagyon tiszta az idő. 

Más az óceán kékje, más a fekete homok fekete színe, más a fák zöldje. Ma érzem először igazán, hogy nyár van. Eddig nem is nagyon volt sokkal melegebb 18-20 foknál, ma 32 fokra szalad fel a hőmérséklet. Végigsétálunk a Martianez strand melletti mólónál, mert ott is van egy strand, de hamar megállapítjuk, hogy ez alkalmatlan fürdésre, mert csupa sziklás a víz alatt. Elsétálunk a Martianez mellett is, és vágyakozva bámészkodok befelé, míg egyszer csak észre veszem, hogy az egyik kisebb medencét feltöltötték vízzel és fürdenek is benne. Egek, hát mégis megadatik, hogy kipróbálhassam ezt a paradicsomi strandot? A „kisebb” medence is jóval nagyobb, mint amilyet valaha életemben láttam. Ívelt lagúna formája van, van benne egy kis sziget is, amire hídon lehet bejutni. Berobban az agyunk, és mint két kisgyerek, úgy rohanunk felfelé a szállodánkba. Rohanunk, a strandfelszerelésünkért, mintha attól félnénk, hogy mire visszaérünk, addigra megint leeresztik a medencét, vagy megint beborulna az ég. Izzadtan, lihegve érkezünk meg a szobánkba, gyorsan összepakolunk és futunk vissza, lefelé, mintha csak az életünk múlna rajta. Annyira izgatott vagyok, sírni tudnék az örömtől. 

Hiszen mi Puerto de la Cruzt választottuk! A legtöbb Teneriffára érkező fiatal turista las Americas környékére megy, ahol jó strandok vannak és csupa all inclusivos hotel. Mi tudtuk előre, hogy Puerto nem a strandolásról szól majd, azzal is tisztában voltunk, hogy a szigetnek ezen a részén sokkal hűvösebb az éghajlat és sok az esőzés. Mi akartuk így, nem is bántuk meg. De azzal számoltam otthon, hogy a Lago Martianez-csoda fog majd kárpótolni mindenért. Erre az első napon szembesülünk vele, hogy felújítják. A hatalmas nagy trópusi medencében most is ott állnak a bulldózerek. De igen nagy igazságtalanság lett volna a sorstól, ha elveszi én tőlem a lehetőséget, hogy bejuthassak e strandra. Mikor otthon állandóan arról álmodoztam, hogy e trópusi parkot bejárva, majd azt képzelhetem, hogy lent vagyok valahol a Csendes-óceán egyik kis szigetén, ahol fehér homokos a part, és ferdén dőlnek a kókuszpálmák a víz fölé. Mert még ha mű is, de mindezt adja vissza az éppen kiásott nagy medence hangulata. Itt, a kisebb medencénél már nem annyira érzékelhető ez. De itt is pálmák és sárkányfák árnyékában fekszünk a napozóágyon, a medence alja fehérre van festve, így a víznek varázsos világoskék színe van.

Lávakövek és kaktuszok övezik a medencét. Színes papagájok csapata száll a fejünk feletti ágakra és lakmároznak a datolyából. Mintha csak a paradicsomba csöppentem volna. A medence vize sajnos annyira hideg, úgy 16 fokos lehet, hogy majd meghalok, mire belemászok, de ha már benne vagyok, úszom is jó sokat. Amikor kijövök, órákig nem melegszik fel a testem, mint a jégcsap olyan hideg a bőröm. Azt hiszem, még 16 fokos sem volt a víz, hiszen csak ma éjjel töltötték fel a medencét, nem volt még ideje a felmelegedni a víznek. A parkot az óceán felől magas fal védi, de néha még a napozóágyon fekve is látni, ahol a fal felé repül a habos tajték. A város felé rálátni a házak szép faragott faerkélyére, a Teide is kristálytisztán látható ma, előterét ormótlan magas szállodák és pálmaerdő alkotják. Annyira trópikus jellegű az egész. Ma elengedem magam és élvezem az ittlét minden egyes percét. Késő délutánig itt maradunk a strandon. Már régen eldöntöttük, hogy az utolsó napot is ugyanígy szeretnénk eltölteni. 

A vacsoráink továbbra is garnélákból és minden nap más halfajtából állnak, hiszen nem tudunk betelni ezek hatalmas választékával. Ma dorádát sütök, mennyeien finom hal. De a garnélák egy napon sem maradhatnak el, minden nap eszünk. 

Ismét gyönyörű időre ébredünk. Reggeli után felmegyünk a szállodánk tetőteraszára, ahol napozóágyak vannak, de ott nem lehet megmaradni az égető napsütésben, minden árnyék és víz nélkül. Kristálytiszta Teide-kép fogad minket. De a szálloda tetejéről végiglátni egész Puertón is. Nagyon szép látvány. Kicsit később lemegyünk ma is a Martianez strandra, viszont ma nem sokkal dél után elkezd felhősödni az ég. Ha kijövök a jeges medencéből, nem tudok többé felmelegedni. Végül már a törülközővel takarózva didergek a napozó ágyon. Élvezni akartuk az utolsó napot, de ez így kínszenvedés. Pár órát azért csak maradunk, jobb idő reményében, azután 4 óra tájban elindulunk hazafelé. Nem marad más, mint egy utolsó bevásárlás, utolsó finom vacsi (étteremben egyszer sem voltunk), pakolás, és egy utolsó séta Puertóban. 

Másnap reggel 10 órakor szándékoztak minket begyűjteni, de jóval később lesz belőle, megint késik a gép, ráérnek. Nekünk meg már oly mindegy, hogy a szálloda recepcióján üldögélünk, vagy pedig a repülőtéren. A recepciónál váltunk egy pár szót az idős házaspárral, akinek férfi tagja már érkezéskor leszólított minket a buszon. A nyaralás folyamán csak egyszer láttuk őket. Nem sokat beszélgetünk, csak annyit mesél el nekünk a kopaszodó, ősz hajú öreg, hogy ők már 30 éve minden évben visszajárnak Teneriffára, de ilyen rossz időt még sosem fogtak ki, még a téli hónapokban sem. Tavaly Karácsonykor voltak itt. Akkor igazán meleg volt. A Teidét sem látták még sosem vastag hó köpönyeggel. Mi sem bántuk volna, ha jobb idő lett volna, de annak kifejezetten örülünk, hogy a Teide ilyen hófehér. Már láttam képeken a hegyet kopár barnának is. Azt hiszem, ha úgy ismertem volna meg, sohasem lett volna rám ekkora hatással. De így egészen más a hatása. 

Amikor felszáll a gépünk, még az a hatalmas megtiszteltetés ér engem, hogy a bal oldalon, az ablak mellett ülhetek és tiszta az ég Teneriffa körül. Előbb a Teidével egy szintre emelkedik a gépünk, majd távolodunk a szigettől, és még sokáig bámulok vissza, kitekeredett nyakkal a sziget felé. Nem tudom leírni, mert nincsen rá szó, hogy micsoda látvány az egész szigetet egyben látni, az arányokat, a krátert, a Teidét. Tudom, hogy vissza kell térnem ide még!

Összegezve mindent, Teneriffa nagyon nagy hatást gyakorolt rám. A repülőgépen hazafelé (tüsszögve, köhögve, rémesen megfázva) olvastam el unalmamban a mind a hét Kanári-szigetről szóló útikönyvet és hamar úgy döntöttem, hogy mind a hetet látni akarom, szépen sorban, egymás után. Az idő teltével viszont rájövök arra, hogy egyik sem lenne képes nekem annyi mindent nyújtani, mint Teneriffa, és a szigeten még rengeteg dolgot nem néztünk meg, rengeteg dolgot kihagytunk. Vissza fogok térni, egész biztos!