Mauritius, 4. rész

2007. február 28. tizedik nap, szerda

Fél 8-kor kelünk, az idő változatlan, bár néha előkerül a nap is pár másodpercre. Előbb Flic en Flacra megyünk, az autókölcsönzőhöz. A fickó nem érti, miért nem kaptuk meg az üzenetét. Megy a meghosszabbítás, de ez az autó kell nekik. Holnap jön valaki, hoz egy másik autót, és ezt elviszi. Az új autó nagyobb kategóriás lesz, ezért rá kell fizetnünk: egy napra 1850 Rupiát. Arról már senki sem beszél, hogy ugyan mi van azzal a gratis egy napos ajánlattal??? Innen a sziget belsejét átszelve Mahébourg felé tartunk. A Blue Bay az első célpontunk. Odafelé érintjük a repteret. Az öbölnek még ebben a szürke időben is kijönnek a színei. A képeslapok szerint ez a sziget legszínesebb öble.

Elállt az eső, de nagyon nyomasztó, izzasztó párás a levegő, mint egy szaunában. Innen három kis földhídon vezet tovább az út Mahébourg felé. Itt nagyon szép színű az óceán. Szemközt fekszik a kis, kerek Aigrettes sziget, ahol egy natúrrezervátumot létesítettetek. Motorcsónakokkal lehet átmenni. Eredeti terveinkben ez a sziget is szerepelt programként, de túl rossz az idő hozzá, meg az öltözékünk sem megfelelő a dzsungeltúrához. Mahébourgon csak átutazunk. Igazi szegénytelep.

Újból szakad az eső. A közelben található valahol a Domain du Chasseur park, amely egy magánbirtokon kialakított természetvédelmi terület, állatokkal és őserdei falu-múzeummal. Véletlenül veszünk észre egy táblát, ami a leágazást mutatja. Itt van egy másik birtok is, amin ylang-ylangot termesztenek és ennek feldolgozási folyamatát lehet megismerni itt. Innen magunkra vagyunk utalva, hogy a sok, alig járható kis út közül megtaláljuk a helyeset. Utunk egy kis patak feletti betonúton vezet át, de a patak duplájára van duzzadva, így az úton jó 30 centi mély vízben kell átgázolnunk, aminek erős sodrása van.

Megtaláljuk a birtok bejáratát, de ma éppen zárva van, valami munkálatok miatt. Ettől függetlenül bemegyünk. Itt megtapasztalhatja az ember, hogy milyen is a természet ha eredeti formájában hagyják, e szigeten. Valódi trópusi dzsungel. Az útikönyv szerint a parkban fél óránként dzsiptúrákat indítanak az őserdőbe. Hát ezt nagyon sajnálom, hogy nem jött össze. Ide nem sok turista juthat el. Pedig micsoda látványosság!!! Mindenkinek ajánlom! Bel Air felé tartunk. A parti út mentén siralmasan szegény apró falvak sorakoznak, bódéházaikkal, a part mentén pedig mangrove-erdő. Aztán Trou d'Eau Douce következik, ahonnan terveink szerint átvitetjük magunkat Ile aux Cerfsre. Az öreg halászkikötőből pillanatnyilag nem indul csónak. Esik az eső. Mit is kezdhetnénk a szigeten ilyen időben.

Tovább autózunk a part mentén északnak és pár km-en belül elérjük a az "Ile aux Cerfs Ferries" hivatalos helyét. Itt egy iroda van, ahol be lehet fizetni az oda-vissza csónakázásra. Nagyon gondolkozunk, mert azt tiszta, hogy ide már nem jutunk el még egyszer, ha most nem, akkor sohasem. Az öböl színei itt csodaszépek. Nemleges a döntésünk - az időjárás miatt. Innen tovább észak felé minden fel km-nél megállunk, egymás után sorakoznak a szebbnél szebb strandok. A legtöbb alig látogatott. Megállunk, fényképezünk, továbbhajtunk, ezt többször egymás után, míg végül ott maradunk egy szimpatikus strandon egy órára, ahol az autóval a homok mellé lehet parkolni, így rálátunk a holminkra. Ez egy érdekes öböl, az egész zátonyon belüli rész tele van hatalmas fekete kőtömbökkel, néhol egybefüggő lapos kőrengeteg terül el a vízben, amin ki lehet sétálni egészen a zátonyig, ahol hatalmas hullámok törnek be. Máshol meg a sziklák körbezárnak egy-egy kisebb öblöt, ezáltal annak tiszta a vize, mert nem jutnak be a hullámok, hogy felkavarják. Egy ilyen "privát úszómedencében" snorklizik M., én pedig a fekete köveken ugrándozva gyűjtögetek kagylókat, korallokat - amikből itt igen nagy a választék. A homok világos, a víz pedig ezerszínű. Ezután Bella Mare mellett haladunk el, ahol a sziget legnagyobb luxushotelei találhatók és nagyon szép tengerpart. Itt fegyveres őrök vigyázzák a szállodákat. Majd Centre de Flaq városkába érkezünk, ahol szívesen megnézném a piacot, mert nem olyan nyomasztó, mint Port Louisban volt, az árusok itt az utca felé nyitott standokkal bírnak, nem egy zárt csarnokban kell kapkodni levegő után.

De iszonyatosan fáj a fejem, amúgy már napok óta szüntelenül, érzem, hogy tele van a homlokom és a fejfájást a beszorult nátha okozza. Inkább hazaindulunk. Ma egész nap nem ettünk semmit, de már csak otthon eszünk. Vásárolunk az otthoni szupermarketben, ami eszelősen légkondicionált és azt hiszem, minden alkalommal, hogy idejövünk réteszek egy lapáttal a megfázásomra. Itt van egy büfé is, ahol lehet elvitelre meleg ételt venni. Kettőnknek 3 Euróért veszünk hatalmas adag zöldséges-húsos-rizst, amit otthon meg tudunk melegíteni a mikróban. Ma korán lefekszem, semmi sem mulasztja el a fejfájásom és abszolút ki vagyok ütve.

2007. március 1. tizenegyedik nap, csütörtök

Fál 8-kor kelünk, az autócsere lezajlik gond nélkül. Elsőként Pamplemoussesbe megyünk el. Eltelt három nap, azóta ki kellett, hogy nyisson a kert. Teljesen magamba roskadok, amikor meglátom a belakatolt kapukat. Munkásoknak még most sincs nyoma. Hát mit csinálnak ezek itt??? Semmit? Sosem nyit már ki a kert? Nekem, növénybolondnak ez nagy lelki csapás. De nincs mit tenni. Ma nem esik az eső, de szürke az ég. Grand Baiere megyünk, reménykedek, hogy eléggé feltisztult már az óceán, hogy mehessünk a tengerfenék sétára. Az öböl vize tejszerű fehér, világoskék. Szóval nem sok remény marad. Próbálkozunk egy irodánál, de persze nem indul a program még, nincs értelme, hiszen még 10 centire sem lehet ellátni a vízben. Kész vagyok. Előbb a botanikus kert, most ez. Sírni tudnék. Nem lehet azt mondani, hogy mi nem próbáltunk volna meg minden lehetségest, hogy a mi lustaságunkból fakadna, hogy nem látjuk a sziget legnagyobb attrakcióit. Hiszen már negyedik napja, hogy úton vagyok a szakadó esőben. Megnézzük még egyszer Pereybere strandját, most nagyon szép színekben játszik, de még mindig felkavarodott.

Ebédelünk a nagy hypermarketnél. Ott van csirkés, Pizza "kalapos", és kisebb büfék is. Előbb a Pizza Hotra szavazunk, higiéniai okok miatt, de a végén csak az egyik kifőzdés szabadtéri étterem mellett döntünk. M. megint garnélás szószos valamit eszik, én csirkés, zöldséges, szószosat. Mindkettő isteni finom, és hatalmas adag, még 400 Rupiát sem fizetünk. Nagyon olcsón lehet étkezni a szigeten!

Ezután Trou aux Biches-re megyünk, remélve, hogy ott mát feltisztult egy kicsit a víz és tudunk snorklizni. Itt három szabad strand van. Grand Baietől kiindulva az első egy nagyon hosszú, félkörív alakú öbölben, a második egy picike, kicsit köves strand, a harmadik pedig a település másik végében...az a nyerő. Világoskék tenger, fehér homok, ferdén dőlő kókuszpálmák (igaz utóbbiak a szállodához tartoznak, de ha nem a nyugágyra akarsz feküdni, hanem a homokba, nem zavar el senki sem). Itt maradunk két órát, addig, míg ismételten teljesen beborul az ég. De legalább volt egy igazi trópusi strandélményünk is!

Innen már hazaindulunk. Port Louisban készítek pár képet az autóból.

Tankolunk 200 Rupiáért, de meg sem mozdul a tankmutató. Átvertek. Vásárolunk az otthoni szupermarketben. Felautózunk La Preneuse villanegyedébe. Eszméletlen micsoda kacsalábon forgó házak alkotnak ott egy külön országot. Az utcán európai, szőke gyerekek labdáznak, szőke nők kocognak, vagy sétáltatnak kutyát. Kíváncsi lennék, hogy ezek az emberek itt élnek, vagy csak itt nyaralnak? Mivel fél tankkal kell az autót visszaadni, de csak negyeden áll a mutató, elmegyünk Flic en Flacra tankolni, mert a helyi kutasban már nem bízunk. Újabb 200 Rupia és most már rendben van. Otthon zuhany, vacsi, rendrakás, csiga gyűjtés, teraszon üldögélés a program. Majdnem telihold van. Baromi idegesítő, hogy szinte minden estére kitisztul az ég, csak nappal esik állandóan. Nem lehetne valahogy fordítva? Ma rengeteg szúnyog van. A vihar óta lettek ilyen sokan.

Ilyeneket hozott ki a vihar az ócenból:

Szépek éppen nem voltak, de hatalmas nagyok. Persze ezeket nem hoztuk el.