Mexikó - 13. nap, Calakmul

13. nap, 2009. november 17.

Rekordot kelünk, hajnali 3:45-kor ébreszt a telefon csipogója. Fél 5-kor, sötétben indulunk el. Csillagos az ég, ekkor látom meg szinte magam mellett a fejére állított Göncöl Szekeret. A szállodában kaptunk reggeli csomagot, azt esszük útközben, bár édeskevés. A belső határellenőrzéseknél simán megy minden, csak az egyik helyen, amit higiéniai ellenőrzésnek neveznek (és nem szabad citrusféléket átvinni) belenéznek a csomagtartóba, egy helyen meg valami 18 Peso-s vámot kell fizetni. 6-kor már virrad a mocsarak felett. Escarcega-ban megtankolunk és azután jön a végtelen egyenes, újonnan aszfaltozott, széles és kihalt út Conhuas felé. Elég fáradtak és kifacsartak vagyunk a korai keléstől. U. ki is dől, V. veszi át a kormányt, aminek örülünk, mert ő nem hajt ezerrel. Sokszor látunk biciklist az út szélén, pedig nagyon sok kilométerre sehol egy település. Nehéz elképzelni, hogy honnan hova tartanak. Hamar elmegy az idő és elérjük a Calakmul-i Bioszféra Rezervátum bejáratát. Itt 120 Pesot kell fizetni, pedig a táblára más van kiírva. A pénzszedő szerint fejenként 40 Peso és az autóra is negyven. Ezután jön a 60 km-es, keskeny, kacskaringós út, az őserdőn át.

Ilyen a keskeny, hosszú őserdei út

Mi egy kicsit csalódottak vagyunk, mert őserdőn mi mást értettünk. Égig érő szálfákra, liánokra és egyebekre számítottunk, de ehelyett csak sűrű, alacsony bozótdszungel van. Időnként beugranak az útról a bozótba valami fekete, fehértarajos (fácánszerű) madarak, ezeken kívül nem sok érdekeset látunk. Mivel csak 30-40-nel lehet haladni, nagyon hosszúnak tűnik ez a 60 km-es út.

10-re érünk a romváros bejáratához, persze ott extra belépőt kell fizetni. Calakmul más, mint minden eddigi hely volt. Elhagyatott, nyugodt, a fakoronák alatt ballagunk, nincs szép gyeppázsit, csak lehullott, rothadó falevél és mindenütt szüntelenül nagyon erős állatkert szag. Ennek okára csak később jövünk rá. A romok igen nagy területen helyezkednek el, körút szerűen lehet őket bejárni, eltévedni nem lehet, táblák irányítanak. Néha hallani a dzsungel élőlényeinek különös hangjait. Hamar rájövünk, hogy a földön lévő magvas, barna krémszerű kupacok majomürülékek és ettől bűzlik minden. Az egyik kisebb romcsoportnál álldogálunk éppen és beszélgetünk, amikor kb. egy méterrel mellettünk egy csíkban víz csurog lefelé. Felnézünk és majomkoma pisál éppen. Akár a fejünkre is ereszthette volna. Itt egy darabig fotózzuk a 6-7 fős majomcsaládot, 3 kismajom is tartozik hozzájuk.

A végtelenségig caplatunk jelentéktelen, nem túl érdekes romok között, mikor már korog a gyomrunk, melegünk van és majd összeesünk a fáradtságtól, de nagy piramisoknak még csak nyomát sem láttuk. Már szinte feladni készülünk a keresgélést, amikor egyszer csak ott áll előttünk a legnagyobb piramis, amire fel is megyünk (Struktur 1). A tetején hódítóknak érezzük magunkat. Körülöttünk, jobban mondva, alattunk, mindenütt a végtelen zöld dzsungel és a kék égen szinte egy szintben velünk úsznak a kis pamacsos, hófehér bárányfelhők.

Calakmul hatalmas uralkodó város volt. A tőle délre fekvő (Guatemala) El Mirador medence legnagyobb városának, Tikalnak a vetélytársa. A 30 négyzetkilométeres körzetben kiterjedő városból 5.000 rom ismeretes, ezekből 100 nagy méretű építmény! Calakmult csak az elmúlt években tárták fel, romjainak túlnyomó része még feltáratlan. Egykori lakosai száma 50.000 fő körül járt. A városra az 1931-ben lelt rá az amerikai Cyrus L. Lundell. Komolyabban csak az 1980-as évek óta foglalkozik egy mexikói projekt Calakmul feltárásával.

Struktur I.

és a tetejéről a dzsungel:

Csodálatos látvány és érzés is. Leülünk a piramis tetején és jó tíz percig csak bámészkodunk körbe. Megpillantjuk a másik, még nagyobb piramist (Struktur 2), amire az útikönyv szerint nem lehet felmászni, még nincs rendesen kiásva. Úgy is néz ki innen, mint a fák sokaságából kilógó kicsi kőhalmaz. Mikor odaérünk, akkor látni alulról, mennyire hatalmas (45 m magas) és most már fel lehet rá mászni. Ennek tetejéről még szebb a kilátás, ha ezt még fokozni lehet. A gyomrom hangosan korog.

Struktur II:

és a tetejéről a Struktur I:

fa-szerelem:

Ezután még kisebb piramisokat nézünk meg, de már nem bírjuk tovább. Annyira ki vagyunk purcanva, hogy muszáj az autóhoz menni és leülni és enni. Bánjuk, hogy nem fordított irányban kezdtük el a nézelődést, mert a jelentéktelen romokra rettenetesen sok időt szántunk, míg a jelentősekre meg már nem maradt energiánk. Így is jó 4 és fél órát töltöttünk el itt.

A parkolóban leülünk kövekre és mindent összedobunk, amink van (tonhal, kenyér, tojás…) és addig eszünk, míg jól nem lakunk.

A kanyargós erdei úton félálomba zuhanok, majd amikor kiérünk a főútra, az rémessé válik, mert egészen Chicanna-ig útépítések tarkítják. Rögtön az út mellett fekszik a szállásunk, ami teljesen lenyűgöz. Helyi építészeti stílusban épült négy szobás kunyhók, modern, dizájnos, szép berendezéssel, tágas szobával, nagy fürdőszobával, paradicsomi kerttel.

Még üldögélünk kint egy darabig az erkélyen, bár nagyon lehűl a levegő és fáradtak is vagyunk, de ezt a hangulatot csak most szívhatjuk magunkba. Afrikai lodge-ra emlékeztet az erkély. U. persze már régen alszik, megint fél 8-kor lefeküdt. Milyen élet ez? Nekünk nem lenne semmilyen sem, mert az esték hangulata nagyon fontos. Aludni máskor és máshol kell. Fél 10-kor mi is elvonulunk, jót alszunk.