Kirándulás Ehrwaldból (Seebensee, Drachensee, Grünsteiner Scharte)

2006. július 15. Ehrwald, Seebensee, Drachensee, Grünstein Scharte

Egy hónapja tértünk vissza a Dolomitokból. A Wetterstein-hegység csak kisgyereknek tűnik dél-tiroli testvérei mellett. A tavaly (túl korai) félresikerült túra óta nem tudjuk elfelejteni ezt a vidéket. Július a hegyekben még tavasznak számít. A természet ezer csodával csalogat. Kora reggel autóba ülünk, másfél óra alatt megérkezünk Ehrwaldba, mely a Zugspitzétől nyugatra, a német-osztrák határon fekszik. Ehrwald sok hegyi túra kiindulópontja. Ha innen nekiindulnánk a Gaistalon átkelni, 30 km-es gyaloglás után Leutaschnál lyukadnánk ki. Egyszer szeretnénk ezt az utat biciklivel megtenni. De nem most. A faluból (mint egy évvel korábban is) az Ehrwalder Almbahn-nal utazunk fel az 1500 méteren fekvő Ehrwalder Almra.

Itt tehenek legelésznek a vadvirágoktól színes réteken. Igazi alpesi varázs. Az út első szakaszát már ismerjük. Most tudatosul csak igazán bennünk, hogy milyen hosszú szakaszt is tettünk meg egy éve a térdig érő hóban. Szinte el sem hisszük, hogy ilyen bolondok voltunk. Érdekes látvány, amikor a dombról elénk tárul a Seeben Alm, most nem havas képe.

Mindenféle alpesi virágtól pompázik a táj.

A legelőn rengeteg ember tart pihenőt, uzsonnaszünetet, mi nem állunk meg itt. Hamarosan elérjük a Seebensee-t, mely egy éve még hóba, jégbe, ködbe burkolózva inkább félelmet gerjesztő, mint vonzó látvány volt. Itt leülünk egy padra uzsonnázni. Majd egy magaslati réten keresztül vezet az út.

Ez az utolsó fellélegzés a meredek kaptató előtt. Majdnem 400 méteres szintkülönbséget kell megtenni innen a Coburger Hüttéig, egy salakos, szerpentines, nagyon meredek ösvényen. A Seebensee már jóval alattunk terül el.

Az ösvényt végtelen alpesi rózsa mezők szegélyezik. Ez a túra legmegerőltetőbb szakasza. Kilóg a nyelvünk, mire lihegve felérkezünk az 1917 m-en fekvő menedékházhoz. Innen pompás a kilátás. Alattunk a Seebensse, a Zugspitze déli fala, messze a völgyben Ehrwald és a másik irányban, közvetlenül alattunk, egy kráterszerű mélyedésben a Drachensee.

A kunyhónál kifújjuk magunkat és nehezen, de újabb döntést hozunk, hogy merre is tovább. Előbb leereszkedünk a menedékházhoz képest 100 méterrel lejjebb fekvő Drachensee-hez, majd onnan keskeny ösvényen kapaszkodunk fel a szinte egyenesen a tópartra szakadó hegyoldalon. Hamarosan egy alpesi legelőhöz érünk, ahonnan három tóra lehet rálátni és birkanyáj legelészik körülöttünk.

A Drachensse mögött még egy kisebb türkiz színű tavacska fekszik. A Scharte alját elérve kőgörgeteg-tengeren kell átkelnünk. Ez veszélyes szakasz, mert a hegyoldal nagyon meredek és az egész terepet a kőomlás teríti be, kőlavina nincs kizárva. Itt-ott, foltokban még havat látni. Rövid idő alatt újabb 400 méteres szintkülönbséggel küzdünk meg. Jó 400-500 méteren át vezet az út a Scharte (csorba) kőrengetegén, míg megérkezünk a nyeregre, ahova sziklákon kell felmászni. A nyereg másik oldalán a Höllreise nevű völgy vezet lefelé a Mieminger-Alpok felé.

Fent állunk a nyergen, sűvít a szél, fekete hollók reptetik magukat a szél hátán. Büszkeségtől és a meghódítás varázslatos érzésétől dagad a mellünk: 2272 m magasan vagyunk. Az idő elszállt, ideje visszafelé indulni. Ha több nap állna a rendelkezésünkre, akkor valószínűleg leereszkednénk a völgybe, a túloldalon és a hegyet megkerülve túráznánk vissza Ehrwaldba. Akkor viszont a Coburger Hüttében kellett volna éjszakáznunk. Leereszkedünk a nyeregről és ismét a kőtengeren kelünk át. A hegybe ütközött felhő a meredek lejtőn lavinaként zúdul alá.

A Drachensee felett fekvő aprócska türkiz tó annyira vonz engem a színével, hogy kikönyörgöm, hogy arrafelé menjünk le. Hiba volt. Az ösvény elfogy és fűvel borított, hepe-hupás meredek hegyoldalon szögdécselünk lefelé. Minden lépésre oda kell figyelni. Egy örökkévalóságig tart a rövidnek hitt út a tóig.

Kipurcanva

De megérte, mert mesés színei vannak. Innen sincs úttovább. Újra felfelé kell kapaszkodnunk, hogy egy kerülővel eljussunk a Drachensee partjához, majd az egész tavat (mely nem is olyan kicsi) megkerülve egy kb. 50%-os lejtőn felkapaszkodjunk hátulról a Coburger Hüttéig. Na, ez az utóbbi akció jól elintézett minket. Elfogyott minden erőnk. Összeroskadva iszunk egy üdítőt a menedékháznál. Kis pihenő után nekivágunk a hosszú hátralevő útnak. Le a szerpentines meredek ösvényen a Seebensee-ig; Seeben Alm, nagy sokára Ehrwalder Alm. A drótpályás felvonó már nem közlekedik. Még 600 métert le kell ereszkedjünk a faluig, ahol az autó parkol. Ez az utolsó szakasz is nagyon meredek és a köves talaj már minden lépésnél érezteti alattomos talpszurkáló mivoltát a jó túrabakancson keresztül is. A lefelé menetet nem bírják a térdeim. Megkínlódok rendesen, mire este 8 óra után az autóba zuhanunk. Csodálatos nap és feledhetetlen élmény volt ez a kirándulás.